Category Archives: tervező program

Lakberendező tervező programok

tervező szoftverKeresgélve a tervező szoftverek között, nagyon sok, ingyenesen letölthető programra találtam. De én mit kezdenék a nagyjával? Engem leginkább a lakberendezési programok érdekelnek, hiszen jelenleg tervezzük meg újdonsült lakásunkat. Tényleg jó volna látni, hogy mi, hogy fest, ha már fent van, és bent van. Ezek a programok nagyon jók arra, hogy legalább nagyjából lássa az ember, hogy milyenek az elképzelései, ha megvalósítaná. Nem rég voltunk egy konyhastúdióban, ahol szakember tervezte meg nekünk a konyhát. Azért így sokkal könnyebb volt, mintha mi szerencsétlenkedtük volna össze. A szakember tudta mi kell az adott helyre és mekkora, és ötleteivel segített nekünk. A színt is megpróbálta megmutatni, de ahhoz nem volt elég profi a program. Egyébként egy nagyon jó 3D tervvel távoztunk. Vannak sokkal bonyolultabb és komolyabb szoftverek (az ingyenesnél) mind lakberendezés terén, mind pedig más téren. Nagyon sok mérnöki tervező szoftver létezik. Ezekhez azonban még inkább nem konyítok, így ki sem próbálom őket felügyelet nélkül.