Tag Archives: wc-tartály ár

Kényelmesen fürdőszoba kiegészítők, vásárlása webáruházból

beepitheto-wc-tartaly_sA WC téglafalba rakása első hangzásra nem tűnik túl bonyolultnak. Ám, mikor nekikezdtünk kiderült, hogy megannyi még megválaszolatlan kérdés áll előttünk. Azt az egyet tudtuk, hogy a WC tartályt nem szeretnénk falon kívül látni, ám azt, hogy ennek mi is a lehetősége és mennyiféle gyártó közül választhatunk nem is sejtettük. Aztán szépen lassan minden kérdésre választ találtunk és így megrendelhettük a szaniter webáruházból az első beépíthető tartályt és kiegészítőit. Ezt majd a beszerelés utáni próbaüzem során teszteljük, és ha beválik, akkor az emeleten lévő WC-t is átalakítjuk vele. A Grohe termékét választottuk éppen úgy, mint előzőleg a csaptelepeknél. Ez a tartály zajcsillapítóval, páralecsapódás elleni szigeteléssel, választható öblítési vízmennyiséggel és három funkciós öblítőszeleppel szolgálja majd a mi kényelmünket. Igaz, a beépítés kis felfordulással járt, de az eredmény kiváló lett. Eltűnt a szemünk elől a régi, csúnya tartály, helyére elegáns nyomógomb és tág tér került.